2024 november 1.
Az emberi lélek a halhatatlanságban és az örök folytonosság
Létezésünk örökké tartó, és örök élete van a halhatatlanságban és ezzel a belső meggyőződéssel nézünk szembe a halállal, miközben tudjuk, hogy újra élni fogunk. Az emberi szellem halhatatlan, örökké él. Az evolúció útján halad egyik céltól a másikig, fokról fokra, miközben rendületlenül egymás után kibontakoztatja az isteni tulajdonságokat és jellemvonásokat. Az igazság szükségszerűen magában foglalja két nagy törvény elismerését: ezek az újraszületés törvénye, valamint az ok és okozat törvénye.
A nyugati egyházak hivatalosan elutasították az újraszületés törvényének elismerését, emiatt azonban olyan zsákutcába jutott a teológia. A keleti egyházak rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítottak ezeknek a törvényeknek. Pál apostol ezekkel a szavakkal fogalmazza meg számunkra „az ok és okozat“ ősi, igaz törvényét, az igazság magvát: „Amit az ember vet, azt is aratja“ (Gal 6,7). Az emberi lélek halhatatlansága, belső szellemi emberünk vezet bennünket a törvénynek megfelelően az újraszületésbe, az isteni szférákba, itt, mindig és mindenütt! Az atlantisziak közül már sokan magasan fejlettek voltak, de jó részük mégs önös célok elérésére használta a képességeit, és még a természetet is uralni akrták. Igy az atlantisziakat a varázsiók hatalmas fajának is nevezhetnénk, akik a testvéreikkel állandó hatcban álltak. Végül elérkezett az áradások ideje, amelyeknek leirása mindenn nép emlékeiben megtalálható – a legismertebb összefoglalása történteknek Noé éss az özönviz a Bibliában. Viszont a Platón által leirt, és igy hiressé vált Atlantisz-sziget már csak az utolsó maradványa volt ennek a földrésznek, amely a sokmillió évben át tartó áradások legvégén egy utolsó, hatalmas özönvizben tünt el végleg. De már a lemuriai kor közepén, tehát sokmillió évvel ezelőtt, egy már lelki tudattal rendelkező csoport kezdte meg a fejlődését, és az átemelkedést a harmadik fajból a negyedikbe. Tehát már az emberiégnek ebben a korai szakaszában is éltek néhányan, akik megalapitották a Földünk első spirituális iskoláit. Idővel el is szakadtak a testvéreiktől, és spirituális vezetéssel távoli országokba mentek, amelyeket a későbbi özönviz sem érintett. Igy őrizték meg a már csirázó, spirituális magvakat a következő ötödik, vagyis az árja fajnak. Mindmáig él egy legend egy „Szent Szigetről” Ázsia közepén, a Himalája-hegységtől északra, ahol ma már csak kopár sivatag látható, de akkor még egy csodálatos szépségü terület volt, ami mint az Éden-kertje került az irásokba. Itt találtak később hazára azok is, akik az Atlantisz élet-halál-harcából menekültek meg, és ezekből, az itt tobább fejlődő atlantisziakból lett a következá faj, vagyis az árja faj kezdete. De miközben az időciklusok tovább gördültek, a Bolygónk felsziine is megváltozott. A Föld kérge megemelkedett, hegyek keletkeztek, a tenger visszahúzódott, az egykor termékenyféld kiszáradt, és a klima elviselhetetlenné vált. Ezek azok az idők, amikor a népek nagy csoportokban vándorolnak tovább, és nyugaton, keleten vagy délen új hazát keresnek. Emigránsok hatalmas csoportjai keltek útra fajunknak már ebben a korai időszakában is, és a területekért újra és újra óriási csaták dúltak. Tehát nem egyetlen nép épitette fel Közép-Ázsia civilizicóját, hanem a mai, ötödik fajunk egymást váltó hullámai. De minden egyes civilizáció az ébredő tudás egy-egy bölcsőjét jelentette. Tudást, amit aztán a vlág addig kevéssé fejlett részeire, mint a mai Kinába, Szibériába és Európába is tovább vittek. Évezredeken át folytatódott a régi kultúrák új országokba való terjedése. De az idők során elhalványodtak az ismeretek a korai, ázsiai civilizációkról, míg végül már a hirük is csak a legendákban élt tovább, hisz minden új civlizáció megváltoztatja a régit. Az emigránsok egy csoportja Indiába ment, és ott alapitott egy addig felülmúlhatatlan civilizációt és kultúrát, amelynek a szellemi befolyása egészen Egyiptomig, Kis-Ázsiáig és Európpáig is elért. Egy másik csoport Egyiptomig, ment, és az ottani őslakossággal keveredett. Ebből az egyesülésből egy olyan civiilizáció alakult ki, amelynek nagyságát évezredeken át semmi sem tudta felülmúlni, és misztériumainak hatása Perzsiában, Babilonban, Júdeában, Krétán, Görögországban és Rómában is elterjedt. Így a spirituális inspiráció minden nyoma az egyiptomi, és ezáltal a korai ázsiai civilizációkra vezethető vissza. Régi feljegyzésekben olvashatunk árja családokról, akik nomádként vándoroltak egyik országból a másikba, hogy felügyeljék a menhirek és dolmenek – a jelképező hatalmas kőépitmények – épitését. Hisz Földünk minden emlékmüve, temploma és csatatere, a történelem egy-egy fejezete, igy a mi saját múltunk szimbóluma is. Tehát a mi mai, ötödik, úgynevezett árja fajunk, már az atlantiszi kivándorlókkal kezdődött el, éppúgy, ahogy a hatodik faj csirái is már most, itt közöttunk, még az ötödig faj ciklusának a közepén, kezdenek el kifejlődni. És ha most, ezekkel a gondolatokkal visszatekintünk, a látószögünk kiszélesedik és felismerjük a sors fogaskerekeinek végtelen forgását. Hisz mindannyian már a kezdet kezdetétől részei vagyunk az emberi életek hullámzásainak, és a számtalan inkarnáció és újrakezdés a mi saját történelmünk is. Tehát mindaz, amit az emberiség már elért, a mi eredményünk is, és mindaz, amit visszahagyott, a mi fájdalmunk is. Hisz részei vagyunk mindannak a sok-sok kis ciklusnak, melyből a mi saját kis ösvényünk is született, és felismerjük, hogy ezeknek a látszólag állandóan ismétlődő köröknek az iránya egy fokozatosan kibontakozó spirál mentén halad, ami egyre magasabb sikokra vezet. A.A. Bailey
