2021. szeptember 1.

A válságból egy jobb élet felé

Egy olyan kor közepén vagyunk, amikor számtalan közvetlen tapasztalaton keresztül élhetjük meg az átalakulást. Ezekben a változásokban a Föld is kísér minket természeti katasztrófák formájában. A nagy cél az átalakulásunk, és az Ég is segít minket. A nagy bolygók, az Uránusz, a Plútó és a Szaturnusz azok, amelyek – a világméretű válságokat és földrengéseket okozó erők mellett – a belsőbb síkjainkon segítik elő a változást. Minden válság mindig egy fordulópont is lehet egyben. Ha a sors kiélez egy fennálló helyzetet, az életünk útjain rögtön megmutatkozik, ha ez nem a mi irányunk felé vezet. Az ilyen események lehetőséget kínálnak arra, hogy új szemmel tekintsünk önmagunkra és az életünkre, felismerjük és kijavítsuk a hibáinkat, és új utakat találjunk.

A Szaturnusz, az „idős, bölcs tanár” az, ami könyörtelenül megmutatja nekünk a gyengeségeinket, a Plútó, a „bűvész”, pedig az az erő, ami mindent lerombol, ami az utunkban áll, ám képes az újat is felépíteni. Ezzel a két bolygóval együtt rendelkezünk a lehető legnagyobb transzformációs erővel. Hatásuk könnyen felismerhető: mikor a meglévő régi szokásaink akadályozzák az újat, akkor hamarosan lebontják azokat. A mai időkben fontos, hogy higgyünk a saját erősségeinkben az életünk pozitív átalakítása kapcsán, és aktívan használjuk a lehetőségeinket. Ha megértettük a Szaturnusz üzenetét, akkor bölcsen cselekszünk, megfelelő döntéseket hozunk, és elvégezzük a szükséges változtatásokat. Ha a saját életünkben mi magunk érjük el az átalakulást, akkor elébe megyünk a sors kényszerének. Sokan, akik már a legbelső lényükkel összhangban cselekszenek, egyre jobban megélik a Szaturnusz és a Plútó ösztönző erejét. Mert a csillagok azokra mosolyognak, akik készek saját kezükbe venni sorsukat. A sors azokban az időkben is segítséget nyújt nekünk, amikor kihívásokkal telinek vagy nehéznek találunk, amikor úgy érezzük, hogy az idő gyors ritmusa eluralkodik rajtunk. A csillagok ránk mosolyognak, és támogatnak minket, ha készek vagyunk megérteni, hogy a kihívásaik csak előre szeretnének mozdítani minket. Ha életigenlő a hozzáállásunk, akkor mindaz, ami történik velünk, egy lehetőség a megújulásunkra. A mostani idők nagy lehetősége kétségtelenül abban rejlik, hogy felfedezzük saját sugárzó szellemünket, az Éghez fűződő kapcsolatunkat és a világért való közös felelősségünket.

Eva Gostoni

  • spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.

IMPRESSZUM

Copyright © Eva Gostoni · HUM-Verlag · Steinstrasse 56 · CH-5406 Rütihof-Baden. Amennyiben más megjegyzés nincs megadva, ennek a honlapnak minden tartalma Eva Gostoni tulajdonát alkotja.

FELTÉTELEK

A szövegek, képek és grafikák a szerzői jog hatálya alá esnek. Minden jogot fenntartunk. Nem vállalunk felelősséget olyan idegen oldalak tartalmáért, amelyek ezen az oldalon keresztül kerülnek letöltésre.

KÖZÖSSÉG

 

Copyrights © 2015. Eva Gostoni | Minden jog fenntartva | W3layouts