2020. augusztus 1.
Az öt elem, az öt fejlődési út - Éter
Az éter közvetítőként működik az isteni-szellemi és az anyagi-mulandó között. Tehát az éter elem a nagy közvetítő a látható és a láthatatlan univerzum között, így – mivel nincs üres tér, csak a sűrűség számtalan variációja – az isteni szellemi és a sűrű anyag között. A „Quinta essentiale”, az „ötödik elem” túlmutat a földi elemeken. Ez a teljesen átlátszó, és ezáltal észlelhetetlen anyag már a Kr.e. 5-4. században Platón és Arisztotelész számára is – mint ős-tér – a földi létezésünk világmindenségét jelentette. Ezek a minket körülvevő éteri energiarétegek eltérő sűrűségűek, és kisebb-nagyobb „kapukkal” kapcsolódnak egymáshoz attól függően, hogy a Földet vagy az emberi testet ölelik körül. Az éteri energiák kísérik a nagy galaxisokat, ahogy az összes Naprendszert is.
Amikor az éteri kapukról beszélünk, a kilenc „kapura” gondolunk, amelyeken keresztül vezet minket a fejlődésünk útja. Az önmegvalósítás felé vezető úton az energiaközpontjainkon keresztül – minden egyes csakránkon keresztül – találkozunk a különböző tanulási témáinkkal. Hét csakra a testünkön, a gerincünk mentén található, egy a fej fölötti fényes energiamezőben, egy pedig még magasabban efölött. A két legmagasabban lévő csakrán keresztül tudunk a transzperszonális valósággal érintkezni. A csakráink kapui az éteri szellemi világ összes síkja felé nyílnak, de a fejlődésünktől függ, hogy melyik kapuban állunk, mert az éteri világban azzal találkozunk, amit a mi energiáink tükröznek. Ezért olyan eltérő az, amit továbbadnak azok, akik a halál után visszatérnek. A menny és a föld nem külön létezik. A szellem és az anyag áthatolnak egymáson. A látható és a láthatatlan világ összefonódik, és kölcsönösen meghatározzák egymást. Ám mi annak tudatában nőttünk fel, hogy egy szétválasztódott világban élünk. Már évezredek óta két alapvetően eltérő teológiai felfogásban élünk – nem mindig békésen – egymás mellett. - Az egyik abból indul ki, hogy a szellem teremti az anyagot, de nem él benne. - A másik gondolkodásmód szerint minden anyag a szellem megnyilvánulása, amit át is hat. A nagy mesterek mindkét gondolati irányban egy nagyobb egész részeit látják. Csakráink is kapuk mindkét világhoz, mivel az életünk lehetővé teszi mind a földdel, mind az éggel való kapcsolódást. Az energiáink is az összes forrásból származnak, mint például a növények, víz, levegő, napfény és lelki energiák. Csakráink fénylő sugarai messze túlmutatnak testünkön, és összekötnek minket a fákkal, folyókkal, erdőkkel, virágokkal és minden emberrel. Az öt alsó csakrát – a gyökértől a gégéig – leginkább a föld energiája erősíti, a négy felső csakrát pedig elsősorban a nap energiája és az univerzum magas éteri síkjai töltik fel. Az egyes csakrák, mint a test szervei is, határozott funkciókat látnak el a test és lélek közötti kapcsolatban: - Az első és a második csakra dolgozza fel az érzelmi energiákat. Ha az első csakra nem áll kapcsolatban a földdel, hiányoznak a gyökereink és a stabilitásunk, az élethez szükséges erő és energia. Csatorna nélkül még az alsó csakrák sem képesek elengedni az „érzelmi szemetünket”. - A harmadik, negyedik és ötödik csakra azok az energiák, melyek révén megtanuljuk a szeretetet. Azt a szeretetet, amely nem tárgyhoz, nem a másik viselkedéséhez kötődik, és nem is csak érzelem. A szeretet mindig a szív ajándéka, és elvárások nélkül áramlik. - A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilencedik csakrában egyre inkább megértjük a finomabb anyagú síkokat, és egyre inkább képesek vagyunk a személyiségünk fontossága helyett a lelkünket követni. De hogy a magasabb égi csakrák melyikét tudjuk megtapasztalni, az nem csak a fejlődésünktől függ, hanem a földi csakráink stabilitásától is. Mint minden magas antenna, a magas csakrák is „jó földelést” igényelnek. Ha magunkat fejlesztjük, globálisan is fejlődünk. Akkor már nem csak a családunkhoz, a csoportunkhoz, és a kultúránkhoz tartozónak érezzük magukat, hanem elkezdünk azonosulni minden emberrel. Az első csakrában azonosulunk az édesanyánkkal, a másodikban összekapcsolódunk a családunkkal, a harmadikban felébred az egyéniségünk, és lázadunk a szülők ellen, a negyedikben azonosulunk a nemzetünkkel, a kultúránkkal, az ötödik csakrában pedig világpolgárokká válunk.
Eva Gostoni
- spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.
