2019. június 1.
Az élet ritmusai
Az élet ritmusai kísérik úgy a legkisebb, mint a legnagyobb életet is. A Föld összes birodalma összeköttetésben áll egymással, mint mi is, mindannyian a fénylő csillagokkal. A születés és elmúlás nagy lélegzete éppúgy elhamvasztja a Napokat, ahogy a „fekete lyukakon” keresztül újra létre is jönnek. Az életnek ez a lüktető törvénye nemcsak a csillagok létezését, a lelkek ritmikus újjászületését, az állatok és a természet évszakok szerinti pihenőidejét befolyásolja, tőlünk, emberektől is megköveteli, hogy elfogadjuk az aktív és a passzív időszakok váltakozását. A természet részei vagyunk, és mégsem követjük a ritmus törvényeit, ami miatt az erőink rendezetlenné válnak. Számos fizikai és pszichikai problémánk ebből a nem hajlandóságból következik.
Csak kevesen élnek közülünk tudatosan a valóság világában, a realitásban. Főleg az érzeteinkkel vagyunk elfoglalva, az érzéki vágyainkkal, a kitűzött céljaink elérésére való törekvéssel. Ennek az állandó belső stressznek a következménye az ingerlékenység, a bánat, az akut szorongás és a depresszió. Az „én vagyok a középpontban” tudatállapotában élünk, ami nyomást és rosszullétet okoz. És ha ilyen ingadozóan – súlyos tétlenségben vagy túlzottan tevékenyen – élünk, ez idővel fizikai panaszokat is okozhat. Egyensúly csak tudatos belátás által alakulhat ki, vagyis ha átadjuk magunkat a kapni és adni, elfogadni és elengedni ritmusának. Elengedéskor régóta dédelgetett, kedvessé vált ideákat kell hátrahagynunk, mert eljött az ideje, hogy elengedjük őket. Mert az ideák, amik tegnap még jók voltak, a mának már nem felelnek meg. Csakhogy mi túl büszkék vagyunk a gondolkodási képességeinkre, és nehezünkre esik elfogadni azt, amit még nem tudunk megérteni. Nem könnyű a személyiséget leépíteni, és a lélek új céljainak, a szellem új értékeinek helyet adni az életünkben. Az ilyen időszakok sok bátorságot, erőt és kitartást követelnek meg tőlünk. Ezek azok az idők, amikor tanuljuk megérteni az érzéseinket, indulatainkat, és megtisztítani az ösztöneinket, hajlamainkat. Ezek a folyamatok fontos felkészülést jelentenek arra a kreatív időszakra, amikor elkezdjük megvalósítani a lélek terveit. És a lélek elvezet minket oda, ahol egy új kezdet újabb felismerésekre ad lehetőséget. Ha saját magunkra figyelünk, az azt jelenti, hogy megszabadítjuk a jelent a tegnap kényszerűségeitől, elérjük a szellemi növekedést és össze tudunk kapcsolódni a magasabb dimenziókkal. Így érjük el azt a pontot is, ahol elkezdődik a valódi elengedés. Az idők, amikor a név, a rang és a vagyon csak az élet külsőségeit jelentik már, és készek vagyunk átalakítani a hozzáállásunkat arról, hogy kik vagyunk, mire van szükségünk, és min kellene változtatnunk. Ezzel valóban eljutottunk oda, ahol elkezdhetjük megtenni azt a nagy lépést, amit „elengedésnek” nevezünk. Az olyan, mintha elengednénk magunkat, mintha átadnánk magunkat egy magasabb erőnek, ami nem látható és nem tapintható. Ezt a helyzetet talán a következő képpel lehetne összehasonlítani: A szikrázó napsütésben egy kis patak folyik sietség nélkül egy hegyi réten át – vidáman csobogva, köveket kerülgetve, növények alatt bujkálva. Ám egyszer csak mindez véget ér. A terep hirtelen meredek lejtése megszakítja ezt a nyugodtan folydogáló mozgást. A patak belezuhan a semmibe, és a víz egy morajló sikollyal száguld a mélybe. De valamivel lejjebb ezt a zuhanást megszakítja egy kiálló szikla. A függőlegesen aláhulló vízsugár hirtelen szikrázó vízpermetté lesz, és az esés, repüléssé, a sikoly énekké válik. Egy – az irányt megváltoztató – szikla lehetővé teszi, hogy a víz összekapcsolódjon a fénnyel, hogy minden egyes vízcsepp fénnyel és erővel teljen meg, hogy aztán később lent a völgyben megújult energiával siethessen tovább a célja felé. Nem lehetséges hát, hogy a mi életünkben is minden „zuhanás” „később lent” a „felismerés sziklájával” találkozhat, ami minket is „repülni” és „énekelni” tanít, hogy újult erővel és új képességekkel haladhassunk a céljaink felé? A válságos helyzetek megfelelő kezelése jellemzi a valóban „keresőket”. Mert ha minden krízist, amivel szembenézünk, helyesen „kezelünk”, ez közelebb visz minket oda, ahol még nagyobb és újabb felismerések várnak ránk, hogy kísérjék az utunkat, és mindig újabb partokhoz vezessenek minket.
Eva Gostoni
- spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.
