GONDOLATOK

Az Élet hullámai

Az élet hullámai kísérik az életünket, és már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne az élet a világosság és a sötétség, és az évszakok megszokott váltakozásai nélkül. De ugyanígy kísér bennünket a szellemi Énünk spirituális érverése is, és mellettünk áll, amikor testet öltünk ezen a Földön, de akkor is, amikor visszatérünk a lélek otthonába, hogy ismét felkészüljünk a tapasztalatszerzésnek egy újabb ciklusára. Hisz újra és újra lehetőségünk nyílik arra, hogy egy újszülött friss testével és agyával lépjünk be a következő körbe. Így a sok-sok életünk is csak egy-egy apró kis ciklus a Naprendszerünk életének hatalmas ívű körforgásában, a világegyetem életciklusainak ritmikus ismétlődésében. És minden új ciklus egy fordulatot jelent, de a fordulatok sorozata nem zárt gyűrűt alkot, hanem egy állandóan továbbhaladó körforgást hoz létre, amely terjed, és minden megelőző ciklus ösvényét a haladásnak egy magasabb ívével köti össze.

Hisz a ciklusok törvénye, és ennek mindenre kiterjedő hatása is egyértelműen mutatja, hogy az ember és a természet egységet alkot, és egy közös cél érdekében együtt fejlődik tovább. Így a változások törvénye nemcsak nemzetek és egész civilizációk felemelkedésében és hanyatlásában érzékelhető, hanem az áradások, aszályok, éhínségek és járványok megjelenéseiben is. De az emberek és az alacsonyabb síkok birodalmainak a rokonsága ma már sajnos feledésbe merült, ám a természet a hatalmas változásaival időről időre emlékeztet rá minket. Mert ha egy emberfajta önzővé, kegyetlenné vagy túl harciassá vált, idővel az éghajlat is keményebb lett, és a termékeny föld sivataggá változott. Minden ember a maga sajátosságának megfelelően hat a környezetére, és a karma törvénye a föld természeti erőit használja fel, és teremti meg a kellemes vagy kellemetlen körülményekkel járó ciklusokat. Ezért inkarnálódunk is mi mindig abban az időben és azon a helyen, amire a tapasztalatok megszerzéséhez éppen szükségünk van.

A mai civilizációnk is kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy milyen erős befolyást gyakorol az ember a Föld anyagára. Hiszen ha a régi népek hátrahagyott nyomait összehasonlítjuk azzal, ami ugyanazon a területen a mi mai életünk révén történik, észrevesszük, micsoda hatalmas különbség áll fenn őseink egyszerű élete és a mi létformáink között. Ma alagutakat ásunk, hidakat építünk, erdőket irtunk ki, gátakat emelünk és az óceánokat mesterséges csatornákkal kötjük össze, és a természet képe az emberiség változó gondolkodásmódjával párhuzamosan változik. Így egy, a végéhez közeledő ciklus küzdelmei is mindig összeolvadnak egy új korszak szülési fájdalmaival, ami viszont utat is nyit egy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb fejlődés felé.

A mi korunkat még egy állandóan fokozódó elvárási szemlélet is jellemzi. Közönyösek vagyunk mindennel szemben, ami nem közvetlenül bennünket érint. Önzésünknek lassan nem is lesznek már határai. A mai modern civilizációnkban, amely a kimagasló intellektuális és materiális fejlődésnek már egyfajta csúcspontjára ért, mégis azt éljük meg, hogy a dolgok régi rendje egyre bizonytalanabbá válik. Úgy tűnik, hogy az egész emberiség számára eljött az idő, hogy teljesebb emberré váljunk, hogy felfedezzük és felébresszük magunkban a bennünk rejlő finomabb és nemesebb tulajdonságainkat.

Ám figyelmünket még mindig főleg a saját, személyes Énünkre irányítjuk, aminek a következménye, hogy az Egónk mindent csak a saját szemszögéből néz és értékel. Ezáltal arra a végkövetkeztetésre is jutunk, hogy állandó veszélyben vagyunk, és a támadásaink, amelyeket védekezésnek tartunk, feltétlenül szükségesek. Az Egónk, az Énünk egyre inkább elhatárolódva érzi magát minden mástól, és ezzel azt az abszurd illúziót hozzuk létre, hogy folytonosan a veszteségek és támadások kockázatának vagyunk kitéve. Ezzel igazoljuk a védekezési módszereinket és az ellentámadásainkat is, mivel feltételezzük, hogy értékeink, meggyőződéseink, elveink és vagyontárgyaink állandóan veszélyben vannak. De amire valójában szükségünk lenne, az a gondolkodásmódunk átprogramozása. Mert ha meg tudnánk szabadulni a megszokott előítéleteinktől, önmagunkat is tisztább fényben láthatnánk. Felismerhetnénk, hogy egy véget érő ciklus harcait vívjuk, amelyek egy új korszak szülési fájdalmaival keverednek. Hisz a kerék forog tovább, és a Nap halad is a hatalmas pályáján. A következő 2000 évben pedig onnan fog kísérni bennünket, ahol az Állatövben a Vízöntő hatása érvényesül.

Napjainkban sokan vállalnak szolidaritást a menekültekkel, mert megértik, hogy a sikeres menekülés megmenekülést jelent. Hisz aki útra kel, hogy elmeneküljön a szükségből és az elnyomásból, ugyanolyan hős, mint az, aki őket fogadja, és segít nekik egy jobb életet építeni. Ez viszont egy olyan tapasztalat, amely túlmutat a személyes vélemény és a politikai látásmód határain. Olyan érték, amelyet kultúránk a kezdetek óta számtalan formában ad tovább. Már az Ószövetségben is megáldja Isten a szolgáját, Ábrahámot, de egyidejűleg fel is szólítja, hogy hagyja el a szülőföldjét. Később Izrael népének is ki kell vonulnia Egyiptomból, hogy elérjék az Ígéret földjét, és a keresztényeknek is egy Messiás született, aki menekültként kezdte az életét. De nem kell vallásosnak lennünk ahhoz, hogy megértsük ezt a leckét. A migrációk életrajzi és történelmi események, és ma is még kisebbségben vannak azok, akik ott halnak meg, ahol születtek. Így az emberiség történetét a vándorlásai alapján is meg lehetne írni.

Mert a szabadság az önmagunk megvalósítására való törekvésre társadalmunk egyik központi értéke. Minden migrációt megelőz valamilyen szenvedés vagy elégedetlenség: háború, természeti katasztrófák, szegénység. Minden menekülés szenvedést jelent úgy a menekülők, mint a befogadók számára. De a kerék forog, és egy következő új életben épp úgy tartozhatunk azok közé, akik a hazájukat hagyják el, mint azok közé, akik az idegeneknek lehetővé teszik az újrakezdést. Az utunk minden lépése egy-egy tapasztalat, hogy az élet minden síkján tudatosságot érjünk el.
Így a nagy feladatok egyben nagy lehetőségek is, ha nem is csak a cél az, amire törekszünk, hisz ugyanolyan fontos maga a folyamat is, amelyben tanuljuk új szemmel nézni a kiváltságosságunkat és az Egó-fontosságunkat, és a bennünk növekvő szeretet által az újat, az ismeretlent és a szokatlant megérteni. Így lesz mindig több bátorságunk ahhoz is, hogy gondolatainkat és terveinket egyre inkább a bennünk élő lelki erők sugallataihoz kapcsoljuk.

Milyen mély békét ad az a felismerés, hogy mindig mindent és mindenkit véd, kísér és vezet az az örök bölcsesség, amelynek a mindent átfogó törvénye egy isteni Teremtő határtalan szeretete.